4. rész - Rejtélyes gyógyulás

- SS? Többiek? -
- Igen. Ne mondd, hogy elfelejtetted őket -
- Nem mondom. Ugyanis semmire és senkire sem emlékszem - nézett egyenesen a szemembe.
- Sen..kire..? - döbbentem meg. - Még.. rám se? -
- Rád se. Nem tudom, ki vagy. Viszont ezek szerint te pontosan ismersz engem - villant meg ridegen a szeme.
- Igen.. Te vagy Mizuky Sora.. A legjobb barátom.. -

Sora
 "Szóval meghaltam és most újjászülettem. Ez a fiú sokkal többet tud rólam, mint én magam."
- És a te neved? - néztem ismét rá.
- Yuuji.. Sanamoto Yuuji.. - mondta szomorúan és elfordította a tekintetét. 
- Értem - válaszoltam, és ismét a gondolataimba révedtem.
"Talán megbízhatok benne.. Bár ki tudja, az is lehet, hogy hazudik.."
- Öhm, Sora? - szakított félbe az elmélkedésben.
- Mi van? - 
- Segítesz? Hideg a föld.. - nézett rám segélykérőn.
- Hm? - felhúztam az egyik szemöldökömet, mert nem értettem. Aztán rájöttem.
Fölkeltem és odamentem hozzá, levettem róla az egyik takarót és leterítettem mellé. Majd óvatosan megpróbáltam arrébb tolni a testét, hogy a takarón legyen. Ő is igyekezett és megkönnyítette a dolgomat, de láttam, hogy nagy fájdalmakkal jár neki. Miután sikeresen az ágynak kinevezett takarón feküdt, elrendeztem rajta a többit. 
- Sora? - kezdte megint.
- Nah? - néztem rá.
- Tudsz adni egy kis vizet? - 
- Nem vagyok szolga - kezdtem ridegen, de aztán meggondoltam magam. - Adok vizet, de többet nem segítek - mondtam, és fölvettem a földről egy direkt arra a célra kikészített vizes edényt. Mellé térdeltem, megemeltem a fejét, és a szájához raktam, hogy igyon. Szomjas lehetett, mert megitta az egészet. 
- Köszönöm - mosolygott rám hálásan, és megérintette a kezem. Erre én gyorsan arrébb húzódtam.
- Sora, jéghideg a kezed! - kezdte aggódóan.
- Mindig ilyen - füllentettem.
- Ez nem játék. Ha nem takarózol be és nem pihensz, könnyen lebetegedhetsz, vagy még rosszabb - mondta komolyan.
- Ne foglalkozz velem, törődj a saját dolgoddal - vágtam oda hozzá, és elfordultam. Kezdett idegesíteni ezzel az állandó aggódással. 
- Én csak jót akarok - felelte.
Pár perc csend után elvettem tőle egy takarót, magamra terítettem, és a falnak dőltem. Ránéztem a földön fekvő fiúra, aki immár nyugodtabban nézett a szemeimbe. 
"Fura.. Miért néz így?"
Természetesen álltam a tekintetét, és tovább is álltam volna, ám ő egyszer csak elaludt. Felnéztem, és meglepődtem. Nem is vettem észre, hogy besötétedett. Odakint még mindig tombolt a vihar, a villámok fénye bevilágította a környéket. 
"Talán nekem sem ártana egy kis alvás.. Nem. Nem aludhatok. Ki tudja, mi fog történni? Készenlétben kell lennem."
Ezeket mondogattam magamban, ám egyre inkább nehezemre esett nyitva tartani a szemeimet. Szép lassan én is elaludtam. 


Madárcsicsergésre ébredtem. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok, de aztán beugrott. Lassan felnyitottam a szemeimet, és az első dolog, amit megláttam, az a fal volt. De nagyon furcsa volt. Aztán ráeszméltem, hogy a földön fekszem, ezért látom furcsának a falat. És akkor ott megéreztem. Amilyen gyorsan csak tudtam, felugrottam, és a falhoz hátráltam.
"Nem elég, hogy elaludtam, még ez is?"
Az arcom enyhén vörös lett, ahogy rájöttem, Yuuji mellett aludtam el. 
- Szia - köszöntött álmosan.
Gyorsan elfordultam, hogy ne lássa a még mindig piros arcomat.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Semmi - válaszoltam gyorsan.
- Furcsa.. - mondta, majd felült, és csodálkozva nézett a mellkasára. - A sebeim.. begyógyultak. Az összes o_o -
- Hm? - néztem rá immár normális színben.
- Tegnap este még haldokoltam, most meg már kutya bajom o_o - hitetlenkedett.
- Mi ebben olyan meglepő? Tegnap az én sebem is rögtön begyógyult - mondtam.
- Rögtön? Várjunk csak, te megsérültél? - 
- Igen és igen - válaszoltam.
- A sebek nem gyógyulnak be csak úgy, hirtelen. Maximum akkor, ha May gyógyít, de ő SS-ben van.. -
- Aha. Hát nekem egyből begyógyult. És nem gyógyított senki - 
- Ez nagyon érdekes - lassan fölkelt, és tett néhány lépést. Nem volt semmi baja, nem szédült, nem tántorgott. Stabilan, egyenesen ment.
- Remek. Most, hogy meggyógyultál, én már itt sem vagyok - mondtam, és elindultam a kijárat felé. Ám Yuuji elkapta a kezemet.
- Várj, még meg sem köszöntem a segítségedet. Amúgy meg hova akarsz menni? -
- Nem kell megköszönni, és semmi közöd hozzá - válaszoltam ridegen.
- De igenis van. Mindkettőre értem - mondta határozottan. 
- Engedj el - 
- Nem lehet -
- Nem mondom még1x. Engedj el - fenyegetően néztem rá, ám állta a pillantásomat. A szorításon nem engedett.
- Nem engedlek. Végre.. Annyi idő után, most újra megtaláltalak.. Eszem ágában sincs elengedni - mondta nagy komolyan, majd megölelt. 

3. rész - Keserű felismerés

- Ne.. ne hagyj itt.. - mondta halkan Yuuji és felemelte az egyik karját, hogy utána nyúljon. Sora még egy pillanatra visszanézett, majd leugrott. Ekkor Yuuji elvesztette az eszméletét.

Yuuji

- Ne, ne öljétek meg! Inkább engem, mint őt! - rohantam a szörnyek felé, ám egy centivel sem lettem közelebb. Sőt, a szörnyek egyre inkább távolodtak tőlem. Hallottam a lány halálsikolyát, majd hirtelen vér fröccsent az arcomra. Az árnyak felfalták a testét, nem tehetettem érte semmit. 

- Soraaaaaaaaaa! - kiáltottam fel fájdalommal teli hangon.

Ekkor egy hűvös érintést éreztem a homlokomon, és lassan kinyitottam a szemeimet. 
"Hát persze, csak álom volt" - sóhajtottam, majd körülnéztem.
Egy sötét helyiségben voltam, a földön feküdtem. Felakartam ülni, ám valaki óvatosan visszanyomott.
- Nem szabad fölkelned - hallottam meg az oly ismerős hangot, és felé fordítottam a fejem.
Értetlenül ránéztem, és arra gondoltam, hogy biztos most is álmodok. Ugyanis Sora volt ott mellettem, és éppen egy rongyot nedvesített be a mellette lévő tál vízben. Ekkor feltűnt, hogy már nincs is olyan hideg. Magamra néztem, és láttam, hogy a testemen takarók vannak.
- Visszajöttél? - kérdeztem még mindig hitetlenkedve.
- Ha magadra hagytalak volna, pillanatokon belül meghaltál volna - mondta, miközben kicsavarta a vizet a rongyból. - Most pedig próbálj ne mozdulni - 
Félig lehúzta rólam a takarókat, és elkezdte kigombolni az egyenruhámat. 
- Mit csinálsz? - kérdeztem, és éreztem, hogy kezdek vörösödni.
- Ki kell tisztítani a sebeidet - 
- Jah.. Oké.. - mondtam zavartan, közben próbáltam másfelé nézni.
- Miért, mit hittél? - kérdezte, mikor egy pillanatra megállt.
- Semmit ^o^" -
Kissé összeráncolta, majd felhúzta az egyik szemöldökét, de folytatta. Miután sikerült levennie a fölsőmet, hozzáérintette az első sebhez a rongyot.
- Au, ez csíp - szisszentem fel.
- Gyógynövénykivonat is van a vízben - 
- Hol találtál gyógynövényt? -
- Itt lent, a fa alatt - válaszolta könnyedén, és egy újabb sebet kezdett tisztogatni.
- Azt akarod mondani, hogy egy fán vagyunk? -néztem körül jobban a kis helyen.
- Igen - 
- Oké ._. 
A rongy pillanatok alatt véres lett, ezért többször is ki kellett mosnia. Miután végzett, fáslit szedett elő a háta mögül, és igyekezett betekerni vele, ám nem sikerült. Fel kellett ülnöm hozzá, ami elég nehezen ment. De végül csak sikerült, és betudott kötözni, majd óvatosan visszafeküdtem és betakart. Ezután fölállt, és elindult a kijárat felé.
- Ugye nem akarsz elmenni? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Ez a célom.. - 
- Ne menj el.. Kérlek.. Maradj itt velem - könyörögtem neki.
Ő megállt a nyílásnál, és előbb rám, majd kifelé nézett. Mielőtt bármit is szólhatott volna, egy villám hasított keresztül az égen, és rögtön ezután követte egy hangos mennydörgés. 
- Látod, az idő is ellened van - mondtam 
- Azt hiszed egy kis vihar megakadályozhat a távozásban? - kezdte, ám észrevette kétségbeesett tekintetemet. - De.. Talán nem árt, ha mégis maradok -
- Köszönöm - sóhajtottam megkönnyebbülten.
Visszalépett, és leült az egyik sarokban, hátát a falnak vetette. 
- Miért nem jössz közelebb? - kérdeztem
- Itt is jó - válaszolt ridegen
- Hmm.. - néztem meg jobban, és láttam, hogy remeg. - Sora, te fázol! -
- Kibírom -
- Legalább egy takarót teríts magadra -
- Mondtam, hogy kibírom - emelte föl a hangját
- Miért vagy ilyen? - kérdeztem szomorúan. - Régen sosem beszéltél így velem -
- Régen? - kapta fel a fejét - Ezek szerint ismersz? 
- Igen - néztem rá meglepődve - Kiskorunk óta barátok vagyunk.. Vagyis voltunk.. Amíg meg nem haltál.. -
- Meg..haltam..? - 
- Igen.. Feláldoztad az életed, hogy megmentsd Soul Society-t és az ott élőket - szomorodtam el az emléktől, majd vidámabban folytattam. - De most újra itt vagy. Feltámadtál, vagy valami hasonló - 
- Szóval meghaltam.. - révedt maga elé -
- Igen. De most már minden rendben, hisz újra élsz - mosolyogtam rá. - Együtt visszamegyünk SS-be, és újra találkozhatsz a többiekkel. Hogy fognak örülni.. -
- SS? Többiek? -
- Igen. Ne mondd, hogy elfelejtetted őket -
- Nem mondom. Ugyanis semmire és senkire sem emlékszem - nézett egyenesen a szemembe.
- Sen..kire..? - döbbentem meg. - Még.. rám se? -
- Rád se. Nem tudom, ki vagy. Viszont ezek szerint te pontosan ismersz engem - villant meg ridegen a szeme.
- Igen.. Te vagy Mizuky Sora.. A legjobb barátom.. -

2. rész - A megmentő

A füst teljesen eltűnt és meglátták a szőke hajú lányt.
- Ő.. ő meg kicsoda? - kérdezte meglepetten Asako, abbahagyva Saya gyógyítását.
A lány háttal állt nekik, így nem látt őket. A ruhája egykor Shinigami egyenruha lehetett, de mostanra már alig maradt belőle valami.
- Ő..ő.. - kezdte Yuuji
- Hé te! Ki vagy? - kiáltott oda neki Asako
A lány meghallotta, és lassan hátrafordult. Zöld szemei semmit sem tükröztek.
- Sora.. - ejtette ki lassan a nevet Yuuji.



A fiú leblokkolt, nem tudott mozdulni a meglepődéstől. Nem tudta, hogy most álmodik-e, vagy tényleg jól lát. Farkasszemet nézett a lánnyal, a lány is vele. Sok ideig nem történt semmi. 
- Tényleg.. te vagy az.. Sora? - kezdte.
A lány nem válaszolt, helyette elfordította a fejét és felnézett az égre.
- Ne menj el! - Yuuji elkezdett futni felé, ám Sora nem törődött vele. Szótlanul, egy Shunpou kíséretében eltűnt. 
- Ő.. Tényleg Sora.. Ez a lélekenergia.. Az övé.. Bár kissé megváltozott.. Figyelj Asako.. - fordult felé - Vidd el innen Sayat, menjetek haza, és gyógyítsd meg őt kérlek. Pihenjetek -
- És te? -
- Én megkeresem Sorát - néz elszántan a fiú.
- Jó - többet nem is mond, furcsán elfordul, és eltűnik Sayaval.
Yuuji ekkor koncentrálni kezdett. Hirtelen megérzett egy halvány lélekenergiát a város nyugati része felől, ezért arra indult. Ám nem volt ott senki. Órákig keresgélt, bejárta a város minden zegét-zugát, de mindhiába. Keresés közben az ég lassan beborult, a város felett sötét fellegek lebegtek arra várva, hogy lezúdítsák tartalmukat az alattuk lévőekre. Senki sem mászkált az utcákon. Yuuji a város déli részén fekvő parkban volt.
- A francba - ütött bele egy fába dühében - Miért rejtőzködsz? Miért nem jössz végre elő? - lehajtotta a fejét, hogy ne látszódjanak a könnyei. 
Ekkor eleredt az eső. Eleinte csak pár csepp volt, ám egyre több lett belőlük. Yuuji pár pillanat alatt csurom vizes lett. 
- Tessék, most még ez is.. - mondta maga elé szomorúan. 
Jó néhány percig állt így, gondolataiba merülve, ezért nem vette észre, az égen megnyíló Gargantát. Az átjáróból egy Menos lépett elő, és egyenesen Yuujit vette célba. Kilőtt rá egy Cerot.
- Mi a.. - riadt fel Yuuji és fordult hátra. Ám későn, a Cero eltalálta. Pár méterrel odébb érkezett a földre, teste számos sebből vérzett. Nehézkesen fölállt, és előhúzta a kardját.
"Francba, így nem tudok harcolni.. Még az előző sérüléseim se gyógyultak be" - ráncolta össze a szemöldökét és szorította össze a fogait. 
A Menos újabb Cero kilövésére készült.
- Na azt nem hagyom! - kiáltott fel a fiú, és felugrott, hogy végezzen vele, ám a Menos hirtelen meglendítette egyik karját. Mint egy rongybaba, úgy repült át Yuuji 3 fán. Ismét a földön feküdt. A légzése szabálytalan volt, vért köpött fel. Nem törődve sérüléseivel, ismét felállt, ám nagyon nehezen ment neki. A Menos eközben becélozta őt, és kilőtte a Cerot. Yuuji a szeme sarkából látta a felé közeledő lánglabdát, ám már nem volt ideje kivédeni vagy elugrani. Szinte látta maga előtt leperegni az életét, becsukta a szemeit. Várta, hogy elérje és porrá égesse őt a támadás. Várt, és várt, ám nem történt semmi. Kinyitotta a szemeit, hogy megtudja, mi történt. Sora állt háttal előtte, kezében egy karddal, és hatástalanította a Cerot. Ezután hihetetlen gyorsasággal felugrott a Menos fejéhez és szétvágta a maszkját. A Menos hangos ordítással bomlott szét. 
A lány ezután elrakta a kardját a tartójába, és a fiúra nézett. Yuuji még mindig nem hitt a szemének. De aztán hirtelen éles fájdalom hasított az oldalába, és térdre esett. Sora habozva elindult felé, kezét a kard markolatán tartva. Közelebb érve azonban látta, hogy a fiúnak nincs ártó szándéka, segítségre szorul. Lehajolt hozzá, és fölsegítette.
- Köszö... - kezdte Yuuji, ám egy hirtelen jött köhögésroham belé fojtotta a szót.
- Ne beszélj - szólalt meg most először a lány. Hangja rideg és határozott volt, tekintete nem árulkodott érzelmekről. Yuuji karja alá bújt, és lassan elindult vele. 
A fiú érezte a lány testének melegét, ám mégis fázott. Sorára támaszkodva eljutottak a park másik felére, innen már nem tudott tovább menni, alig állt a lábán. Sora körülnézett, és meglátott egy faházat az egyik magas fa tetején. Yuujira nézett, majd ismét a fára, mérlegelve a távolságot. Aztán hirtelen, egy szó nélkül felugrott vele a tetejére, be a kis házikóba. Körülnézett a meglepően nagy területen, majd az egyik sarokban óvatosan fekvő állapotba helyezte Yuujit. A fiú bőrén érezte, hogy tűzforró, a teste is reszketett, a sebei még mindig véreztek. Lassan megfordult, és elindult kifelé.
- Ne.. ne hagyj itt.. - mondta halkan Yuuji és felemelte az egyik karját, hogy utána nyúljon. Sora még egy pillanatra visszanézett, majd leugrott. Ekkor Yuuji elvesztette az eszméletét.

 1. rész - Feltámadás

Az emberek világában
Saya lassan magához tér és  fölemeli a fejét.
- A..Asako? - néz rá ijedten, majd az előbbinél több lélekrészecske veszi őt körbe, és zárja el Asakotol. - Mik ezek..?
- Lélekrészecskék.. Ha nem állítjuk le azonnal ezt a harcot óriási bajban leszünk! -
Hitsuék és az Espadak is észreveszik, mi történik és egy pillanatra megállnak.
- Toushiro! Yuuji! Azonnal hagyjátok abba a harcot! - kiáltja nekik oda Asako.
A fiúk nem értik, miért mondja ezt, az erejüket továbbra sem fogják vissza.
- Francba.. Saya kérlek szerezz nekem még egy kardot.. - kéri Asako.
- Te.. Nem ezt a lányt kéne elvinnünk a főnöknek? - kérdi az egyik Espada a másiktól.
- Asako.. Nem.. Nem tudok megmozdulni.. - Saya még mindig ijedt, a lélektészecskék nem tűnnek el tőle, sőt, egyre több lesz körülötte -
- De.. Lehet, hogy ő az.. De mit csinál az a másik? - néz érdeklődve Sayara.
 - Fogalmam sincs.. De most ne azzal foglalkozzunk, hanem a célponttal - utasítja őt a társa.
Asako a Saya körül lévő részecskéket újra a kardba sűríti.
- Saya.. most.. -
- Nem.. nem megy - 
A kardban lévő részecskék kitörnek, és újra körbeveszik, de ezúttal már valami furcsa erő kezd áramlani belőlük. Eközben az Espadák lerázzák ellenfeleiket, és elindulnak Asako felé, ám mikor közelebb érnek, megcsapja őket a Saya körül lévő lélekrészecskék ereje.
- A fenébe.. Egy kard nem elég.. akkor talán.. - az espadakra néz.
Saya arcán felizzik a jel, mire hihetetlen erő szabadul fel, ami eltalálja az Espadakat, és lélekrészecskékre bontja őket, amik ismét Saya köré gyűlnek, aki közben a fájdalomtól sikít.
- Saya! - Asako azonnal felé fordul.
Most, hogy az Espadak ereje is felőrlődött, a sok millió lélekrészecske kezdett egy bizonyos pontba sűrűsödni Saya előtt, akin a jel már szinte lángolt
- Toushiro! -  Asako Hitsu felé fordul. - Most mi történik? -
Hitsu ledöbbenve áll, majd Asakora néz.
- Nem tudom, de le kell állítanunk! -
- De hogyan? -
- El kell vinnünk onnan Sayat! -
De alighogy kimondja, a lélekrészecskék, és Saya arcáról a jel egy robbanás kíséretében eltűnnek, Sayat ezzel nekirepítve egy villanyoszlopnak.
- Saya! - Asako gyorsan odafut hozzá és letérdel mellé - Saya! ugye jól vagy? -
A lány eszméletlenül fekszik a betonon, mire a fiúk is odasietnek hozzájuk. A robbanás helyén sűrű füst van.
- Gyerünk Hugi.. térj magadhoz.. - kezdi el Asako gyógyítani.
Saya nem ébred föl, de a sebei begyógyulnak. Eközben Yuuji a füstöt nézi ledöbbenve.
- Toushiro.. kérlek mondd, hogy van valami ötleted mi történhetett - mondja Asako Saya gyógyítása közben.
- Fogalmam.. - ekkor ő is észreveszi, és mereven a füstöt nézi - ..sincs.. -
- Yyerünk Saya.. ébredj fel.. -
- Asako.. nézd.. - mondja Hitsu
A füstből egy emberi alak kezd kibontakozni.
- Mi a.. - néz oda Asako
A füst teljesen eltűnik, és meglátják a szőke hajú lányt.
- Ő.. ő meg kicsoda? - kérdi meglepetten Asako, abbahagyva Saya gyógyítását.
A lány háttal áll nekik, így nem látja őket. A ruhája egykor Shinigami egyenruha lehetett, de mostanra már alig maradt belőle valami.
- Ő..ő.. - kezdi Yuuji
- Hé te! Ki vagy? - kiált oda neki Asako
A lány meghallja, és lassan hátrafordul. Zöld szemei semmit sem tükröznek.
- Sora.. - ejti ki lassan a nevet Yuuji.